A HOLNAP

A HOLNAP

,, Hat fiatal nagyváradi költő, hetediknek Ady Endrét véve maga mellé A Holnap címen verses könyvet adott ki. A könyvet összeállította, rendezte Antal Sándor, előszót írt elébe általánosságban s külön-külön apró tanulmányokban méltatja A Holnap hét hősét."

A kezdeti, új irodalmi folyóirat megindítását célzó tervek helyett végül két antológia sikeredett Nagyváradon. az első 1908-ban, a másik pedig 1909-ben jelent meg. A mai modern irodalom kiindulópontjának tekinthető.

Hozzá köthető íróink és költőink:

  • Ady Endre

  • Babits Mihály

  • Balázs Béla

  • Dutka Ákos

  • Emőd Tamás

  • Juhász Gyula

  • Miklós Jutka

A Nyugat védőernyőjének is tekinthető, mivel az új irodalmat ért támadások elsődlegesen a holnaposokon csattantak.

A fővárosi centralizáció és az ún.” konzervatív irodalom ellenében” fellépő irány azonban eldurvult, s ezért magyartalan/modernkedő/dekadens/érthetetlen/hóbortos/beteges vádakkal találta szemben magát.


A társadalmi felrázó vitákon túl A Holnap hatása és jelentősége megkerülhetetlen, hiszen éppen e viharos visszhang révén ismerte fel a konzervatív irodalom Ady szerepét, másrészt az első antológia révén ismerte meg Babits Mihály nevét. A Holnap mindemellett elsőként ismerte fel s méltatta Vajda János költői szerepét s rangját.

Emellett számtalan művészeti ankét, felolvasóest, kiállítás és színházi bemutató köthető a Holnap Irodalmi Társaság mozgalmához, mely jó értelemben vett kulturális forradalomnak számít. Inspirációjára irodalmi társaságok alakulnak szerte az országban, s kezdenek divatba jönni a közös irodalmi, művészeti matinék is (irodalom, képzőművészet és zene hármasára építve). Ezeket A Holnap elhalkulását követően a Nyugat vett át, s folytat is sikeresen.

,,Ha a nyugat a modern magyar irodalomnak reguláris hadserege volt, akkor A Holnap a szabadcsapatokat szolgáltatta neki."