SZÍNHÁZAK

Az irodalmi élet egyik legfontosabb területe a színház. E kor polgári életformája a színházat a társadalmi élet majdnem olyan fontos színhelyévé teszi, mint amilyen a kávéház. A színházban üzletpartnerekkel lehet találkozni, a színi előadásokról kritikát lehet írni, s azt megfizetik; a színigazgatókat szidni lehet, és a színésznőkbe bele lehet szerelmesedni. 

Vígszínház

Két zseniális építész, az osztrák származású Fellner és a porosz Helmer megtervezte és megalkotta az európai polgárság színházideálját. 1896-ban egy év alatt felépült az impozáns Vígszínház, amely mögött az építés évében még mocsaras terület húzódott, ahol banditák, tolvajok és gyilkosok bujkáltak. Szépséget és eleganciát sugárzó nézőterére több mint ezer ember fér be, mégis ritkán kellett üres széksorok előtt játszani a színészeknek: az első pillanataitól kezdve telt házakat vonzott ez a színház. A budapesti polgárság ünnepelte színészeit, utánozta a színpadon látott jelmezeket, ruhákat, díszleteket, berendezéseket.

Első igazgatója az európai formátumú Ditrói Mór, akit Kolozsvárról hívtak az új színház élére, és aki magával hozta "csikócsapatát", fiatal kolozsvári társulatának nagy részét. S ők így, együtt Ditróival rövid idő alatt igazi modern együttest hoztak létre.

 Ignotus, a nagytekintélyű kritikus írta Ditróiról: ő volt a magyar Sztaniszlavszkij, "aki e színházat Budapest első színházává emelte."

A kezdetektől legalább háromféle arculatot mutatott: játszik klasszikusokat, irodalmi rangú kortárs szerzőket.

Néhány név e színháztörténet fénykorból:
Varsányi Irén, Hegedűs Gyula, Fenyvesi Emil, Góth Sándor, Csortos Gyula, Tanay Frigyes, Gombaszögi Ella

Nemzeti Színház

A Nemzeti Színházat először gróf Széchenyi István álmodta meg a Duna partjára. Pompázatos épületet tervezett, és az intézményt részvénytársaságként szerette volna üzemeltetni. A gróf 1832-es, A magyar játékszínről című röpiratában indítványozta a nagyszabású színház felépítését.

A magyar országgyűlés 1836. évi 41. számú törvénycikkében elrendelte egy nemzeti díszes játékszín megvalósítását, mely Pest városában kijelölt telken a magyar Játékszínben, 1837. augusztus 22 -től 1840-ig Pesti Magyar Színház, majd 1840-től Nemzeti Színház néven működött. 1875-ben történt, Szkalnitzky Antal tervei szerint homlokzatát teljesen átépítették, és egy bérházat csatoltak hozzá. Vasfüggönyt szereltek be, elszigetelték a zsinórpad és nézőtér közti összeköttetést. A legfontosabb változás azonban a nézőtér erőteljes szűkítésével történt: az addigi 1672 férőhely helyett az átalakítások következtében csak 966 maradt.

1900 tavaszán, a színház művészeti igazgatója Beöthy László lett. Az 1902-es év kettős változást hozott. Beöthynek meglehetősen zaklatott körülmények között felmondtak, Keglevich pedig pénzügyi nehézségek és a minisztériummal való állandó súrlódások miatt távozott végleg. Ettől kezdve jó ideig betöltetlen maradt az intendánsi munkakör. 1902. április elsejétől Somló Sándor színész és drámaíró látta el megbízás alapján az igazgatói teendőket, majd 1903-ban megerősítették ebben az állásában. Igyekezett eleget tenni feladatának, de semmiképpen sem volt jelentős, irányító művészegyéniség. Helyzetét külön megnehezítette, hogy ezekben az években elodázhatatlanná vált a régi épület lebontása.

1913-ban lebontották.

Népszínház

1872. március 15-én megalakult a Pesti Magyar Népszínházat Alapító Társulat. Az építkezéshez szükséges félmillió forintot adakozásból, segélyekből gyűjtötték össze, de elfogadtak alapítványi, sőt sorsjátékból származó pénzeket is.

Az épület megtervezését a tekintélyes bécsi Fellner és Helmer cégre bízták. Az épület hátulja a József körútra nézett. A patkó alakú, háromemeletes, páholyos nézőtéren 1407 ülő, 475 állóhely és 50 páholy volt. Az 1875. október 15-i ünnepélyes avatást személyes jelenlétével tüntette ki Ferenc József király és Rudolf trónörökös is. A színház vezetőjévé Rákosi Jenőt nevezték ki. Rákosi Jenő sokoldalú ember volt: író, politikus, publicista, műfordító dramaturg, rendező. Ez utóbbi minőségében kiváló drámai érzékkel, hozzáértéssel és fantáziával frissességet, erőt, új színeket adott a daraboknak, még a színészeket is segítette rendezés közbeni előjátszásával.

Műsorra tűzték  Offenbach, Suppé és Lecocq operettjeit. A színészek igazi sztárok lettek. A `nemzet csalogánya`, Blaha Lujza népszerűsége minden képzeletet felülmúlt, ő egyfajta idegenforgalmi látványossá is vált Budapesten.

Az 1880-as, 1890-es években, Evva Lajos igazgatása alatt a második virágkorát élte a színház, olyan hírességek voltak a tagok között mint Pálmay Ilka, Hegyi Aranka, Küry Klára. Nagy sikerük volt az olyan dramatizált látványosságoknak, mint a Sztrogoff Mihály utazása és az Utazás a föld körül. 1897-ben Evva Lajost Porzsolt Kálmán követte az igazgatói székben, ekkor szerződött a társulathoz a huszadik század egyik meghatározó színészegyénisége, az ünnepelt primadonna, Fedák Sári, aki rögtön kirobbanó sikert aratott a Bob Herceg címszerepében, amelyet 134 alkalommal játszott el. 1907-ben azonban kiderült, hogy a Népszínház alulmarad a hasonló műfajt játszó Vígszínházzal, a Magyar Színházzal és a Király Színházzal folytatott versenyben. Vidor Pál igazgató 1906-ban öngyilkos lett, nem sokkal később a társulat feloszlott. Az épület még majd hat évtizeden át szolgálta a magyar színjátszást, 1908-tól a Nemzeti Színház bérelte ki.

Királyi Színház

1903. november 6-án kezdte meg működését. Beöthy László 1903 áprilisában vette bérbe az épületet. Az átalakítás terveit Márkus Géza építész készítette. A vállalkozáshoz a tőkét a Rákosi-dinasztia biztosította.

Az átépítési munkálatok közben Beöthy László megszervezte társulatát, amely főként tehetséges, fiatal színészekből állott. Az elsők között szerződtette a Bob herceg sztárját, Fedák Sárit. A társulat tagjai lett még Gyöngyi Izsó, Ferenczy Károly, Vécsey Géza, Papp Mihály, Körmendy János, Szamosi Elza, Szentgyörgyi Lenke, Tesztory Júlia, Baracsy Rózsi, Csatai Janka, Magai Anna, Gabányi László, Sárosi Andor. Az együtteshez negyvenhat tagú kórus, tizenkét tagú balettkar és harminckét főből álló zenekar tartozott még. A színház titkára Lázár Ödön volt. A rendező Bokor József lett, rövidesen csatlakozott hozzá Mérei Adolf is, a zenekart pedig Konti József és Kerner Jenő vezette. A gazdasági vezetői posztot Lukácsy Sándor foglalta el.

A színház első bemutatója Huszka Jenő–Martos Ferenc Aranyvirág (1903. november 6.) című operettje volt, Fedák Sárival a címszerepben. Az operettnek azonban csak mérsékelt sikere lett, alig több mint hatvan előadást ért meg. Az emberek nem szívesen keresték fel a színházat. Az első évben zenés és prózai darabokat egyaránt játszottak. Teltház azonban ritkán volt.

Rosszul indult a Király Színház második évada is. Először egy klasszikusnak számító Offenbach-operettet, a Szép mosónét (1904. szeptember 3.) mutatták be Küry Klára főszereplésével. Ezt követte egy énekes bohózat, majd pedig a Robin Hood (1904. október 29.) című amerikai operett. Ezután nem kisebb sztárt látott vendégül a színház társulatával, mint Sarah Bernhardt-ot.

A színház egyre nehezebben tudta eltartani magát –így Beöthyt  Kacsoh Pongrácot kérte fel hogy zenésítse meg Petőfi, János vitézét. A versek írására pedig Heltai Jenő vállalkozott. A főszerepet, Kukorica Jancsit Fedák Sári kapta. Iluska alakítója, Medgyaszay Vilma lett. A darabot 1904. november 18-án mutatta be a színház, és minden elképzelést felülmúló, óriási sikert aratott.

Kacsoh Pongrác: János vitéz. Király Színház, 1904. Medgyaszay Vilma (Iluska), Fedák Sári (Kukorica Jancsi)

A Király Színház később még két Kacsoh-mű bemutatására vállalkozott. 1907-ben A harang című legendáját; 1908 végén pedig Mary Ann című operettjét tűzték műsorra. A János vitéz óriási sikerét azonban nem sikerült a zeneszerzőnek megismételnie. Az 1907 októberében kezdődő új évadtól a Király Színház már egyértelműen operettszínháznak tekinthető.

Lehár Ferenc: A víg özvegy. Magyar Színház, 1907. Szoyer Ilonka (Glavari Hanna), Ráthonyi Ákos (Danilo Danilowitsch gróf)

Jól megfeleltek Lehár Ferenc, majd pedig Kálmán Imre művei.

A Király Színház műsorra tűzte Lehár Ferenc legújabb darabjait: 1910. január 14-én a Luxemburg grófját, 1912. október 12-én az Évát, 1913. február 26-án A tökéletes asszonyt.

Kálmán Imre az új operett komponista. 1903 és 1908 között a Pesti Napló zenekritikusaként tevékenykedett. Első zenés darabját A pereszlényi juss (1906) címmel a Magyar Színház mutatta be. Első jelentős sikerét a Vígszínház színpadán aratta a Bakonyi Károly librettójára készült Tatárjárás (1908) című operettjével. A Király Színház 1913. január 21-én mutatta be az első Kálmán-operettet, A cigányprímást.

Rövidesen megjelent a Király Színház színpadán Jacobi Viktor. Jacobi még a Népszínházban mutatkozott be egy zenés mesejátékkal, majd a Magyar Színház tűzte műsorára A legvitézebb huszár (1905) és a A tengerszem tündére (1906) című darabját. A Király Színházban Tüskerózsa (1907) címmel készült darabját állították először színpadra. Ezután egymást követték a Jacobi-bemutatók. 1909. május 5-én a Jánoska című mesejáték, november 20-án pedig a Rébusz báró került színre. Az első igazi sikert a Leányvásár (1911. november 14.) hozta meg a számára.

1914 februárjában újabb Jacobi-premierre, a Szibill színpadra állítására készült a Király Színház.

Az 1914. február 27-én lezajlott bemutató a várakozásoknak megfelelően óriási sikert aratott. A darabból rövid időn belül világsiker lett.

1913. november 6-án ünnepelte a Király Színház fennállásának 10. évfordulóját Kacsoh–Heltai–Bakonyi János vitézének négyszázadik előadásával.