Tudomány

,,Az emberi kultúrának a tudomány az alapja, ez nem vitás. S ha az emberek megbecsülése csökken a tudomány és a művészetek iránt, az nagy baj forrása lehet ..."

Az 1900-as és az 1914-es  időszak meghatározó tudósai:

Eötvös Loránd Ágoston Vásárosnaményi báró  (Buda, Svábhegy, 1848.) magyar fizikus,

Az Eötvös-inga a torziós inga Eötvös Lóránd által kifejlesztett aszimmetrikus változata, amely a gravitációs mező vízszintes irányú változását is képes érzékelni. Az első Eötvös-inga, 1891 májusában készült el. A műszer elve igen egyszerű, ha ugyanis a két tömegre ható vonzóerő nem teljesen egyenlő, egymástól nagyságban vagy irányban eltér, akkor a rúd a vízszintes síkban elfordul, és a felfüggesztő platina szál megcsavarodik. A megcsavart drót rugalmassága a rudat eredeti helyzetébe igyekszik visszafordítani. A rúd tehát ott fog megállni, ahol az egymással szemben működő vonzó erő és rugalmas erő forgatónyomatéka egymással egyenlő. Az 1900-as párizsi világkiállításon bemutatott és díjat nyert egyszerű nehézségi variométer 1898-ban készült. Az első, nagyobb területre kiterjedő módszertani gravitációs mérést 1901-ben és 1903-ban a befagyott Balaton jegén a Balaton bizottság lelkes vezetője, id. Lóczy Lajos támogatásával végezték. A sima Balaton-felszínén nem kellett figyelembe venni a terepfelszín egyenetlenségeiből adódó terrén hatást. Végül a földmérők 1912-ben Hamburgban rendezett XVII. konferenciáján Eötvös elérkezettnek látta az időt, hogy a gyakorlati alkalmazás elveit megfogalmazza.

Eötvös-kísérlet

A terepi mérések meggyorsítása érdekében Eötvös következő műszerébe két, egymáshoz képest 180°-kal elfordított lengőt épített be. Ezzel az 1902-ben készült műszerrel végezte a tehetetlen és súlyos tömeg arányosságának (ekvivalenciaelv) kimutatását célzó híressé vált kísérleteit.

Farkas Gyula Pusztasárosd, 1847. március 28. matematikus, fizikus,

Nevéhez fűződik a Carathéodory-elvet is megelőző Farkas-féle entrópiatétel kidolgozása (1895), valamint a lineáris egyenlőtlenségek vizsgálata kapcsán kidolgozott, később a lineáris programozásban is alkalmazott Farkas-lemma (1902). A Farkas-lemma a lineáris programozás fontos tétele, amelynek sokféle alakja van. A Fredholm-alternatíva általánosításának is tekinthető. Farkas Gyula magyar matematikus-fizikus dolgozta ki és publikálta 1902-ben. A matematikában a lemma olyan bizonyított állítás, amit kiindulási alapnak használnak fel jelentősebb eredmények eléréséhez. Egy jó kiindulási pont sok másikhoz vezet.

Lénárd Fülöp (Pozsony, 1862. június 7. Nobel-díjas osztrák-magyar fizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Az első magyar származású Nobel-díjas tudós.

Doktorátusát 1886-ban szerezte meg a Heidelbergi Egyetemen. Eötvös Loránd engedélyével rövid ideig a budapesti egyetemen is dolgozott. Főleg Németországban munkálkodott, a katódsugarak tulajdonságait kutatta. Katódsugaras kísérleteit 1890-ben, Bonnban kezdte meg, a szabad térbe kivezetett katódsugarak vizsgálatához segédelektródos katódsugárcsövet szerkesztett. Ezért a munkájáért 1896-ban a bécsi egyetemtől Baumgartner-díjat kapott és elnyerte a Royal Society Rumford-díját is. A katódsugarakon kívül a foszforeszencia jelenségének vizsgálatával foglalkozott leginkább. 1901. és 1905. között minden évben jelölték Nobel-díjra, amelyet végül 1905-ben meg is kapott, a fotoelektromos hatásra adott magyarázatáért és a katódsugaras vizsgálatokra alapozott atommodelljéért (az ő elmélete volt a Rutherford-féle atommodell alapja). A fotoeffektus mennyiségi törvényeit - a kilépő elektronok számát és sebességét a frekvencia függvényében - Ő határozta meg.

Bókay János ifj.

Megjelent ifj. Bókay János Fő műve "A gyermekorvoslás tankönyve".

Ifj. Bókay Pesten született 1858, április 19-én. Magyar gyermekgyógyász, egyetemi tanár. Orvosi tanulmányait a bp.-i tudományegyetem orvosi karán végezte, 1880-ban avatták orvosdoktorrá. 1883-tól a Stefánia-gyermekkórház főorvosa. 1885-től a gyermekgyógyászat magántanára, 1892-től rendkívüli tanára, majd 1907-től nyilvános rendes tanár a budapesti Pázmány Péter Egyetemen.

Schaffer Károly

Schaffer Károlyt kinevezték az agyszövettani intézet vezetőjévé és nyilvános rendkívüli tanár lett /1912/.

Bécsben született 1864. szeptember 7-én. Orvosi tanulmányait Budapesten végezte. A budapesti elmekórtani klinikán gyakornokoskodott. 1885-ben Schaffer elnyerte az Arányi-féle kórszövettani pályadíjat. 1891-ben Frankfurtban dolgozott Karl Weigert mellett. 1893-ban az idegkórtan magántanárává habilitálták. 1895-től a budapesti Erzsébet-kórház és a poliklinika rendelőorvosaként dolgozott. 1901-ben a budapesti egyetemen az idegkór- és gyógytan, valamint a központi idegrendszer ép és kóros szövettanának címzetes rendkívüli tanáraként adott elő.

Jendrassik Ernő

Megjelent " A belorvostan tankönyve" című munkája. /1910-1914/

Jendrassik Ernő Kolozsváron született 1858, június 7-én. Tanulmányait a budapesti orvoskaron kezdte meg, mivel édesapja időközben itt kapott tanári állást. Orvosi oklevelét 1880-ban kapta, majd pályafutása Wagner János belklinikáján indult. A nyolcvanas években hosszabb tanulmányutakat tett (1883: Lipcse és München, 1884: Bécs), melyek során 1885-ben eljutott Jean-Martin Charcot híres, a párizsi Salpêtrière-ben működő intézetébe, ahol az ideggyógyászatban képezte magát. Hazatérve 1887-ben az idegkórtan magántanára lett. Bár munkássága javarészt a neurológia körébe sorolható, kiemelkedő képességeit a belgyógyászatban is kamatoztatta. Még 1885-ben fedezte fel a higanytartalmú, addig csak hashajtóként alkalmazott kalomel vízhajtó hatását, egyben kidolgozta a csupán vízhajtáshoz szükséges adagolást. Klinikai gyakorlatára és kísérleti eredményeire alapozva dolgozta ki reflextanát. 1893. szeptember 1-jétől az idegkórtan nyilvános rendkívüli tanára s egyben a klinika laboratóriumát is vezette. A hipnózissal is foglalkozott. Figyelme 1896-tól fordult az örökölhető idegbetegségek téma iránt.

Bevezette a heredo-degeneratio fogalmát, kutatásai alapján meghatározta e kórcsoport jellemzőit. Foglalkozott a gondolkodás mechanizmusával, iránymutató megállapításokat tett a lázcsillapítás kérdésében, illetve a Basedow-kór kóroktanával kapcsolatban. 1902-ben megszervezte a IV. Belgyógyászati tanszéket, egyben Korányi Sándornak adta át az idegkórtan oktatását. 1908-ban a korábbi feladatai mellett átvette a II. sz. Belklinika igazgatását is.

(Egyik főbb műve: A szervi szívbajok kórtana és orvoslása. 1891.; )